Így emelkednek durván a parkolási díjak a budapesti kerületekben

2025. január 10. 10:39

A Főváros a zöld rendszámos autókat sem kímélte.

2025. január 10. 10:39

Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila 

Több ellenzéki vezetésű budapesti kerületben is brutális parkolódíj-emelést és a parkolási rend jelentős szigorítását hozta az újév – hívta fel a figyelmet a hirado.hu.

Egyes kerületekben több mint tizenhatszorosára emelkedett a helyben élők parkolási díja, a zöld rendszámos autóktól pedig 2026. január elsejétől az összes parkolási kedvezményt elveszik.

Radics Béla, a Fővárosi Közgyűlés fideszes képviselője a portálnak nyilatkozva sarcpénznek nevezte a megemelt összeget.

„Sok fővárosi autós a decemberi után most egy második »mikuláscsomagot« kapott, ugyanis csak a kiküldött csekkeken feltüntetett összeg alapján értesült a drasztikus drágulás tényéről” – mutatott rá Radics.

A parkolás éves díja eddig az erzsébetvárosi lakosok számára kétezer forint volt, ez azonban január elsejétől az első autó esetében helyenként 36 000 forintra emelkedett, a második autó esetén pedig az összeg 72 000 forintra rúg.

Radics Béla felhívta a figyelmet, hogy vannak olyan kerületei Budapestnek, ahol még ennél is mélyebbre kell a zsebükbe nyúlni az embereknek akkor, ha a saját lakóhelyük környékén az autójukkal szeretnének parkolni. Helyenként ez az összeg ugyanis a család második autója esetében január elsejétől 150 000 forintra emelkedett.

Ezt is ajánljuk a témában

Radics Béla tisztességtelennek nevezte ezt a jelentős drágítást, amellyel a baloldali kerületvezetők a saját választópolgáraikat büntetik.

Ahogy a hirado.hu írja, a Deutsch Tamás által vezetett VII. kerületi Fidesz aláírásgyűjtési akciót indított a drasztikus drágítás ellen, a díjak mérséklése érdekében. Petíciójukban a „négyszázmilliós büntetőadó” eltörlését követelik. 

Radics a Fővárosi Közgyűlésben meghozott döntéseket is bírálta. 

A Városházán ugyanis a baloldal a Tisza Párt támogatásával fogadta el, hogy 2026. január elsejétől a zöld rendszámú autóktól vegyék el az összes parkolási kedvezményt.

Radics elgondolkoztatónak tartja, hogy olyan emberek döntenek ebben a kérdésben, akiknek nincs jogosítványuk.

Ezt is ajánljuk a témában

A zuglói botrány kapcsán úgy fogalmazott: „mindig is kiráz a hideg, ha baloldali politikusok parkolási reformról beszélnek.” Szerinte valójában csak az lebeg a szemük előtt, hogy minél több, saját maguk közt szétosztható pénz tudjanak begyűjteni.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2025. január 10. 15:41 Szerkesztve
A parkolás éves díja eddig az erzsébetvárosi lakosok számára kétezer forint volt, ez azonban január elsejétől az első autó esetében helyenként 36 000 forintra emelkedett, a második autó esetén pedig az összeg 72 000 forintra rúg. Adódik a kérdés, hogy kié is a közterület a miénk (a tulajdonosoké) vagy a rajtunk élősködő parazitáinkké., aki nyilvánvalóan akaratunkkal szemben gyakorolják a képviseleti felhatalmazásaikat. Amúgy ettől függetlenül is minden tulajdonost megilleti a tulajdonát (akár járművel történő) megközelítését és ott tartózkodását biztosító szolgalmni jog Pont akkor, ha a tulajdonát körölvevő terület nem, vagy nem kizárólag az övé.. Tehát ha társasház közös tulajdona a telek, vagy önkormányzaté lenne az utca. stb. A szolgalmi jog viszont d í j m e n t e s ! Ha így vesszük akkor a parkolási közharács-találmányuk úgy ahogy van két aspektusból is törvényellenes....
JohnnyBeGood
2025. január 10. 15:25
Fizessetek jó szívvel kedves államolgárok ! Mindenki megértheti Horváth Csabi nehéz helyzetét, hisz lassan börtönben van, büntetést is kellene fizetni, a pálmafákat a kertjében meg egyre drágább télen is fűteni!! Gyerekek legyetek megértőek, az ostoba, korrupt képviselő is csak ember!
Mátyás01
2025. január 10. 14:45
A többség rájuk szavazott, ezt akarták, viseljék a következményét. A nem rájuk szavazókat azért sajnálom.
Marhagulya
2025. január 10. 13:17
én simán tízszeresére emelném. A sok libbant ha megszavazta ezeket önként és dalolva, most kérem mosolyogjanak, hiszen erre szavaztak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!